A gyerek kilép a medencéből. Vizes lábnyomai mutatják útját a kövön. No, meg hangos gágogás kíséri. Lúdtalpas. Ha valakinek lazábbak az ízületei, vagy egyszerűen nem elég erősek a megfelelő izmai, semmi baj. A lúdtalp kisgyerekeknél 3-10 éves kor között a rendszeresen végzett, napi tízperces, és legfeljebb félórás lábtornával javítható. A gyakorlatok tárháza annyi feladatot rejt, hogy egy ideg biztos lesz mit variálni a kicsik kora és ügyessége szerint.

Videónkban a Heim Pál kórház gyógytornászai által összeállított gyakorlatsort szerepel, ami megerősíti a láb boltozatát tartó izmait.
Normális esetben a láb három fő támaszkodási ponton ér a talajra: a nagylábujj „bütykénél”, a kisujj mögött; a külső talpszélen, valamint a sarokcsont végénél. Hogy ezt elérjük, türelem és kitartás szükséges. Mikor a gyerek nő, esetleg hízik, az elért eredmény könnyen elolvadhat, de emiatt nem szabad csüggedni.
Gyakorlatok:
Állva:
Járás sarkon, lábujjon felváltva.
Törpejárás: guggolva járás lábujjon.
Mackójárás: a talpak külső szélére nehezedve, erősen behajlított lábujjakkal apró lépésekkel - dülöngélve - járás.
Lábujjakkal golyót, papírgalacsint, ceruzát szorítva sétálás.
Ceruzát vagy pálcikát az egyik láb ujjaival megfogni, másik lábbal átvenni.
Apróra tépett papírdarabkákat megmarkolva egyenként felszedegetni a földről.
Célba dobás babzsákkal, összegyűrt papírgombóccal, ruhával (pl zokni).
Lábbal festeni (kimosható) vízfestékkel a kertben, teraszon.
Kis golyókat felemelni a lábujjakkal és mehet a célba gurító verseny.
Kis tárgyakat (pl: legót, vatta) gyűjteni egy dobozkába.
Ülve:
Kiinduló helyzet: lábak párhuzamosak és előre néznek, térdek a lábak fölött.
Lábujjakkal tipegés előre-hátra.
Mindkét láb előrecsúsztatása, hátrahúzása lábujjon, sarkon.
Lábujjak terpesztése és zárása.
Karmolás: lábujjhajlítás.
Lábfej visszahajlítása – „pipa” -, lefeszítése – „spicc”.
Híd felnyitás: hajlított ülés, sarkak felemelése a talajról.
Sorompó felnyitás: hajlított ülés, lábujjak felemelése a talajról, a sarkak maradnak.
Hernyó: lábujjak behúzásával és kinyújtásával haladás előre.
Furulyázás: lábujjmozgatások, a lábat egy elképzelt furulyán tartva.
Ujjbirkózás: lábujjmozgatások, a két láb egymással szemben.
Lábfejkörzés.
Lábujjakat fölfelé húzni, majd hajlítani, behúzni a talp alá.
Két talpat egymás felé fordítani, térdek ne dőljenek oldalra. A láb első részével (elülső talppárna, lábujjak) leszorítani egy zoknit vagy szivacsot, kézzel, vagy a másik láb ujjaival megfogva próbálja kihúzni,
Nagyujjat, elülső talppárnát leszorítva tartani, a talp belső felét emelni, kis „barlangot” csinálni a talp alatt, úgy,hogy a térd közben ne dőljön oldalra.
Két talpat egy nagyobb labdára (pl.: kosárlabda, focilabda) tenni, lábujjak, sarkak is leszorítva, előre-hátra, jobbra-balra gurítani a labdát.
Két talpat egymás felé fordítva különböző méretű labdákat szorítani, arrébb tenni.
Két talp között labdát szorítva, azt pókjárásban vinni.
Két talp között labdát szorítani, szülő próbálja kihúzni, gyermek ne engedje
Pálcikákból, kavicsokból, gombokból formák kirakása.
Rajzolás lábbal, ceruza az összes ujjak között, hegyével a kisujj felé.
Szalaggal (cipőfűzővel) kötélhúzás, a két láb vagy két személy egymás ellen.
Zokni összegyűrése, kisimítása, lengetése, felvétele lábujjakkal.
Ujjbábokkal a lábujjakon bábozás
Gyógytornászok sok helyen használnak kiegészítő terápiaként egy rugalmas ragasztható pamutszalagot is, ami 3-6 napig is fent marad, vizezhető, alatta a bőr szellőzik. Ezzel a gyerek lábát a helyes tartásba tudják rendezni. Ez lúdtalp esetén is bevethető, ha a használaton kívüli izmok újbóli aktivizálására van szükség egy rosszul berögzült tartás miatt, például nagyobb gyerekeknél.
Lúdtalp, hessentésre fel!